Kislányként mindig vártam a herceget. Magamra csavartam a takarót és az volt a menyasszonyi ruhám. Bevonultam a TV-állvány elé és hozzámentem a kedvesemhez. Azóta pár év eltelt és a herceg még nem érkezett meg. Voltak akik, annak tűntek, de kiderült, hogy brekegők.
Hiszek benne, hogy meg van mindenkinek a lelki társa/az igazi.Akit lángolva, ölelve, tele szenvedéllyel szerethetünk.Mindenki vágyik arra, hogy magasba emeljék. Csodálják, hogy valaki szemébe Ő legyen az Isten vagy Isten nő. Úgy szeretni, ahol nincsen megbánás, félelem, csalódás, bizalmatlanság. Akinek letehetjük a kezébe a szívünket. Akivel megtapasztalhatjuk a feltétel nélküli szeretetet, elfogadást. Megtapasztalhatjuk az élet csodáját: a szeretet adni és kapni. A lényünk természetes formáját. Ezért keressük szüntelen, mert a lelkünknek ez a normál állapot: a szeretet, a feltétel nélküli szeretet. Szeretet nélkül a lélek elsorvad.
Ott kezdődik, szeretem magam? Szeretem magam feltétel nélküli szeretettel? Elfogadom magam? Meg tudok bocsájtani magamnak?
Hisz olyan lelki társat kapunk magunk mellé, aki hasonló szinten van, mint mi spirituálisan/lelkileg. Tükör világban élünk, amit annyit jelent: azt kapom, amit adok. Ha nem szeretem magam, tisztelem, becsülöm magam, hogyan várhatom el a másik embertől. Minden magunkból indul, az önszeretetből. Minél jobban kitisztítom magamból a haragot, a dühöt, a keserűséget, az önostorozást és még sorolhatnám. Annál jobban fogom szeretni magam és a másikat. De ha még sok bennünk a tüske a lelki társi kapcsolat sok fájdalommal járhat, mert még visszatükrözi a bennünk lévő tüskéket. A lelki társunk a legjobb tanítónk. Megélhetjük vele a szárnyalást, a felemelkedést, az önmegvalósítást.Rengeteget tanulhatunk,fejlődhetünk általa. Ez nem egy romantikus álom, hisz konfliktusok, megoldásra váró feladatok mindig lesznek, de egy olyan emberrel tehetjük, akivel teljes az összhang.
Mindenkinek kívánom találja meg a lelki társát!!
