Szeretetből-gyűleletbe, gyűleltből szeretetbe

Találkozásunk sorsszerű volt. Kiválasztottál, én akkor még nem hoztam meg a döntésem, hogy ő kell. Ahogy telt az idő elvarázsoltál a humoroddal, a barátságból szép lassan kibontakozott egy hatalmas, minden elsöprő szerelem. Mert ezek voltunk mi egymásnak, soha nem nyugvó vihar, akik állandóan egymásnak feszülnek. Oly sok veszekedés és kibékülés tarkították a napjainkat, hogy útközben elvesztettük saját magunkat és egymást. Csoda és a pokol váltakozott egymással; csoda volt, mikor szerettük egymást, mikor együtt nevettünk, mikor együtt kirándultunk, mikor táncoltunk, mikor megpihentünk egymás mellett. Pokol volt, mikor gyűlölködtünk, egymásra mutogattunk, mikor veszekedtünk, mikor lelkileg legyaláztuk egymást. Annyira nem tudtuk egymást elfogadni a hibáival, sebeivel, hogy ez mindig ott volt kettőnk között kimondva, kimondhatatlanul. Egymásra vetítettük, amit magunkba nem tudtunk elfogadni és szeretni.